Üdvözöljük oldalunkon!

Egyesületünk 1992 - ben alakult. Akkor amikor településünk önálló település lett.
Egyesületünk egyik alapítója, településünk volt polgármestere Dr. Hajdu Lajos volt.
Egyesületünk korábbi vezetői: A megalakuláskor Géricz Tibor volt. Őt váltotta Varga Sándor, majd Vadai István volt a vezetőnk. Vadai István korára való tekintettel lemondott ezért tisztújításra volt szükség, és a többség döntése alapján Nagy János került az egyesület élére. Ő pedig egy év elteltével tanulmányaira hivatkozva , bejelentette lemondását, így újra tisztújítás következett és ekkor Bagyinszki Tibor vállalta a vezetői tisztséget.

Karácsony Ünnepén
Áldott Békés Karácsonyi Ünnepet kíván minden Berekfürdői lakosnak és minden polgárőrnek a Berekfürdői Polgárőr Egyesület tagsága!
A szolgálatot teljesítő kollégáknak pedig eseménymentes szolgálatot!

Mikulás
Holnap reggel érkezik a Mikulás! Kihez a Lappföldi Joulupukki, kihez más mikulás. De bárhova bármilyen mikulás érkezzen az legyen gazdag és hozzon sok szeretetet. Kedves gyerekek és felnőttek jó Mikulást mindenkinek!
Szeretettel a Berekfürdői Polgárőrök közössége.

Ünnepvárás
Mindenkinek kívánunk egy szeretetteljes, és örömteli, izgalmakkal fűszerezett nagyon kellemes ünnepi készülődést és várakozást kíván a Berekfürdői Polgárőr Egyesület vezetősége és minden tagja!
Az egyenruhában lévő kollégáknak pedig eseménymentes és csendes szolgálatot kívánunk!
